2016. augusztus 26., péntek

Mester Györgyi: Zizi naplója

Susy vagyok, tizenkét éves, szőke copfos és lány. A családban mindenki, de még a barátaim is Zizinek szólítanak, mivel rém sokat nyüzsgök, be nem áll a szám, és néha hetet-havat összehordok. Apa szerint kissé tényleg „zizzent vagyok – innen a becenevem –, anya néha kelekótyának, a bátyám időről időre hibbant tyúknak nevez, a barátnőm, Cathy – aki egyébként osztálytársnőm is, és hol jóban vagyunk, hol meg haragban –, rendszerint „a flúgos”-ként szokott emlegetni. Ezen kívül tudálékosnak is titulálnak, mert sokat olvasok, és az olvasmányaim alapján az iskolai fogalmazásaimban olyan szavakat használok, mint a „tudálékos”, meg a „titulálnak”. Tegnap – szerdán, mert ma már csütörtök van –, elhatároztam, hogy naplót írok az életemről. Ezentúl minden fontos eseményt feljegyzek, és szeretném, ha a naplóm legalább olyan izgalmas és szórakoztató lenne, mint B. Jones-é, vagy azé az A. Mole nevű fiúé.

Harrell, Rob: Zarf élete : a troll, aki farkast kiáltott

A hős Zarf megmentette Dijó királyt a szörnyűséges vérmenyétektől, de a suliban ez senkit sem érdekel. Egy troll akkor sem lehet menő. Legalább a legjobb barátai, Kismalac Karcsi és Botond kitartanak mellette. Azonban Kismalac Karcsinak egyszer csak nyoma vész. Ráadásul egy farkasbanda is felbukkan, akik bosszút akarnak állni mindazért, amit a hosszú évek során a mesékben elszenvedtek. A halállistájukon Piroska leszármazottai következnek. És nagyon úgy tűnik, hogy megint Zarfnak kell mindenkit megmentenie. Kérdés, hogy egy nem túl elmés, ám annál szerencsétlenebb trollnak ez sikerülhet-e

Solomons, David: Szuperhős lett a bátyám!

David Solomons sikeres forgatókönyvíró most gyerekeknek írt pergő cselekményű regényt. Főhőse a képregényfaló 11 éves Luke, aki szabadidejében a kerti fakuckóban dekkol stréber bátyja, Zack társaságában. Nagy hibát követ el, amikor egy sorsfordító pillanatban kimegy vécére. Épp ezalatt érkezik egy földönkívüli, aki szupererőt ad az életében-egy-képregényt-semolvasott bátyjának. Ráadásul rábízza az univerzum megmentését! Luke-ot a legszörnyűbb testvéri féltékenység kínozza. De amikor Zacket elrabolják, akcióba lendül. Öt napja marad, hogy barátaival megkeresse bátyját, és megmentse a világot a katasztrófától.

M.C.King: Szívzűrök

Miley imád együtt lenni a legjobb barátnőjével, Lillyvel. Kivéve néha, amikor Lilly túlságosan fiúként viselkedik. Miley annyi kajadobálást és böfögőversenyt látott már, hogy egy életre elege lett belőlük. De amikor Lillyre felfigyel Matt Marshall, aki régóta tetszik neki, a lány kész arra, hogy Miley igazi lányt faragjon belőle. A titkos életéből, Hannah Montanaként felszedett divattrükköket felhasználva Miley a fiús Lillyből seperc alatt igazi csajos csajszit csinál. Hirtelen az összes srác az új Lilly körül legyeskedik. Kivéve egyet: Mattet. Vajon Lilly rájön, mit rontott el, mielőtt végleg elveszíti őt?

Adler, Irene: Sherlock, Lupin és Én : a kobra bosszúja

Ki az a Kobra? Ti is nagyon várjátok már, miképp folytatódik a három jóbarát története? A regénysorozat egyre nagyobb meglepetéseket tartalmaz! A Sherlock, Lupin és én-sorozat 7. részében Irene visszatért az apjával Londonba, ahol újra találkozik két jó barátjával, Sherlockkal és Arsene-nel. De nincs ideje, hogy örüljön az újbóli találkozásnak, mert a ház törékeny békéjét különös esemény zavarja meg: Horatio Nelson, Adlerék nélkülözhetetlen főkomornyikja egyszerűen eltűnik, mindössze pársoros üzenetet hagy a családnak. Irene biztos benne, hogy a váratlan esemény mögött valami furcsaság rejtőzik, és elhatározza, hogy barátai segítségével nyomozni kezd. A főkomornyik eltűnése egy titokzatos bűncselekménnyel áll kapcsolatban, amely a londoni dokkokban történt. A rejtély gyökerei a távoli, varázslatos indiai gyarmatokra, egy törpékből álló indiai bérgyilkos szektához nyúlnak vissza…