2014. december 20., szombat

Shannon Hale: Ki a leggonoszabb a vidéken? (Ever after high 2.)

Az örökség napja után az Ever After High-ban minden a feje tetejére áll! Mivel Raven Queen nem írta alá a Mesehősök Végzetkönyvét, és nem fogadta el benne szereplő sorsát, akaratlanul is veszélybe sodorta Holnemvoltország lakóinak életét. Raven sem vágyik másra, mint hogy boldogan éljen, amíg meg nem hal, de akkor Hófehérke lánya, Apple White sem harapna soha mérgezett almába, és nem ébresztené őt fel soha csókkal a hercege. És még hányan vannak, akik a papírforma szerint szeretnék élni mesebeli életüket?!
Raven nem akarta követni anyja, a Gonosz Királynő példáját, de talán mégis éppen ettől lesz ő a leggonoszabb. Tette ugyanis példaképül szolgál a zendülők számára, akik hozzá hasonlóan szabadon szeretnének dönteni saját sorsuk felől.
Az iskola két csoportra szakad: előkelőkre és zendülőkre. Ellentétük káoszt, felfordulást és bizonytalanságot hoz az Ever After High-ba.
A CSATÁROZÁSOK ÁRTATLAN ÁLDOZATOT KÖVETELNEK!

Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 5.

Szép dolog a szerelem, különösen akkor, ha kölcsönös, és semmi sem zavar be a képbe. Úgy tűnik viszont, hogy a zavaró tényezők mindig lesben állnak. És ilyenkor nem marad más, mint levonni azt a következtetést, hogy a szívügyek tök bonyolultak! Meddig kell harcolni valamiért, ami már nem is annyira tuti? Kell-e szólni a legjobb barátnőnknek, ha a szívét megdobogtató fiúról nem épp kedvező dolgokat tudtunk meg? Hol van a határ rajongás és önmagunk feladása között?
A Hűvösvölgyi suli ikrei visszavonhatatlanul elérkeztek a felnőtté válás ama bizonyos küszöbéhez, ahol már olyan komoly kérdésekkel találják szemben magukat, mint a közelgő továbbtanulás, az előítéletek veszélyes mivolta, vagy épp az érzelmek és a logika összeegyeztethetetlensége. 
Rob Roger, Emily Gruner: Emily the Strange - Elveszett emlékek

13 dolog, amelyet biztosan megtalálsz az első Emily, a különc -regényben:
1. Rejtély
2. Egy csinos gólem
3. Feltuningolt csúzli
4. Négy fekete macska
5. Amnézia
6. Kalamajkapóker
7. Haragos pónik
8. Egy gyanús iskolafelügyelő
9. 13 pontos listák
10. Homokvihar-generátor
11. Hasonmások
12. Titkos küldetés
13. Bogarak

Emily, a különc:
13 éves. Képes toronyházakat átugrani, ha épp úgy tartja kedve. De sokkal valószínűbb, hogy inkább négy fekete macskájával szunyókál; vagy részecskegyorsítót eszkábál össze gézből, lencséből és biztosítótűből; vagy teljes hangerővel dobol/gitározik/szaxofonozik/citerázik; vagy egy fertelmesen drasztikus penetráns freskót fest; vagy rávesz valakit, hogy kimondja: "fertelmesen drasztikus penetráns freskó" 13-szor gyorsabban… és közben gúnyosan hahotázik.

Olvasd el, ha mered!
Rachel Renee Russel: Egy Zizi naplója 4.  - Jéghercegnő

JUJJ! Nikki! Mi történt?!
Ööö… koriztam.
Fogalmam sincs, mit csinálok rosszul!
Mi lenne, ha nem a fenekeden, hanem a korcsolyád élén csúsznál végig a jégen?

ÍGY KELL TÖKÉLETES KORCSOLYAPROGRAMOT SZERVEZNI – NIKKI TIPPJEI:

1: Korizz egy jótékony célért! (Az sem baj, ha Brandonnak is tetszik)
2: Szervezz csapatot Jéghercegnő-rajongó legjobb barinőidből – éljen Chloe és Zoey!
3: Érd el, hogy az az undok MacKenzie visszatáncoljon!!!
4: Hát izé… tanulj meg korcsolyázni!
Darren Shan: A végzet szentélye
(Larten Crepsley regényes története 2.)

Miután szakít mesterével, és kiirtja a hajó teljes legénységét, Larten úgy dönt, nem tér vissza a vámpírok közé. Félig vakon bolyong egy dermesztően fagyos tájon, ingébe rejtve értékes zsákmányát: egy csecsemőt. A végzet azonban mindkettejüknek mást rendel, mint a korai halál…

A 20. század legelején járunk, Larten Párizsba menekül, ahol az emberek között nyugalmat talál. Sajátjaként neveli a számára idegen csecsemőt. Egy napon Larten békés életébe betoppan a múlt – egy felismerhetetlenségig elhízott vámpír barát képében, s ezzel az árnyak újra nagyra nőnek…


Shannon Hale: A mesehősök végzetkönyve (Ever after high)

Az Ever After High varázslatos gimi! Itt készülnek fel a híres mesehősök tini gyermekei arra, hogy beteljesítsék előre elrendelt végzetüket, és átvegyék szüleik helyét a mesékben. Belőlük lesz majd a következő Hófehérke, Daliás Herceg vagy éppen Gonosz Királynő – akár tetszik, akár nem. Az örökség napján ugyanis ünnepélyesen el kell fogadniuk a Mesehősök Végzetkönyvében megírt sorsukat, és mindenki tudja, hogy aki ezzel szembeszegül, annak örökre eltűnik a meséje.
A Gonosz Királynő lánya, Raven Queen is hamarosan anyja nyomdokaiba lép, de éppen a kellő rosszindulat hiányzik belőle. Mi lenne, ha átírná élete meséjét?
Az előkelő Apple White a vidék legszebb lánya. Gondosan eltervezte, hogyan él majd boldogan, amíg meg nem hal, de ehhez el kell fogadnia Raventől a mérgezett almát, ahogyan a mese szól.
Ám ha Raven nem írja alá a Mesehősök Végzetkönyvét, mindkettejük számára…

ITT A VÉGE, DE EL NE FUSS VÉLE
Berg Judot: Tökmagok a tűzhányón

A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar ,,olvasni tanulok"-sorozat első darabját tartja kézben az olvasó. A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való részvételre: minden szerző négy könyvet ír, négy különböző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. A sorozatot Berg Judit könyveivel indítjuk, ahol négy tökmag, Beno, Minka, Rézi és Palkó kalandjait követhetjük nyomon - négy olvasási szinten keresztül. Ebben a könyvben egy tűzhányóhoz jutnak el, és azt is megtanulják, mit jelent az, hogy VULKANOLÓGUS.